Önök is felismerik a diákot, aki összetett szószerkezetek szerenádját tolja, ha nyilvános megszólalást tesz? Az ilyet leginkább strébernek és sznobnak, de mindenképp nagyképűnek minősítik, amiért különcködik és kitartóan ki kíván tűnni. De mit tehet az, aki természeténél fogva kerül hasonló helyzetbe?

Identitás-infláció, identitáspótlék, dogmatizmus

Távol álljon tőlünk a stréberek mélylélektani elemzésének szándéka, bár azt megjegyezhetjük: a nyelvi kifinomultság, az elvont gondolati tartalmak iránti érzékenység gyakran magas intelligenciát takar. A posztmarxista akadémiai elit az efféle fiatalok idealizmusára alapozva szociális érzékenységre neveli őket – egy szebb, új utópia zászlaja alatt áldozva a tömegkultúra oltára előtt.

Az érzékenység nem jó recept az élethez: a valóságtól éppen érzékenységük, sérülékenységük miatt elszigetelődő libsifjak előbb-utóbb önbecsülésüket vesztik, értékeik megrendülnek, s eszmékkel, gondolatokkal emelnek falat maguk köré. Szélsőséges esetben identitás-pótlékokhoz folyamodnak: hedonizmus, divat, trendek és brandek.

Az akadémián egyébként dívik a #dekonstrukció: nemcsak, hogy napról napra új résztudomány születik, de maga a tudományos diskurzus is elemeire szokta bontani témáját. A felszabadítás pedagógiája a manapság trendi eszmei és ideológiai tartalmakkal karöltve maga az érzékenyítés tudománya. Züllik a nép, elinflál a magyar: a tudomány aranyveretes csarnokaiban sokkal inkább van jelen az ideológia, mint gondolnánk.

A libsikeltetés geopolitikája

Az akadémián úgy tartja a szokás: az Universitas eszményét tisztelni csak kimért szóval lehet – százféle magasztos fordulat, jópár idegen eredetű szó, és máris megmutatkozik maga valójában a valóság. Egyenlőség, emberi jogok, individualizáció, az egyén forradalma, globális társadalom és kozmopolitizmus – mind csodásan csengő fogalmak, amelyek hallatán hátast dob az ifjú proletár. Új szocreál emberkép! Hátast is dobtunk, kezicsókolom. Éppenhogy talpra estünk. Úgyhogy csak vigyázzanak. A jelen kozmopolitái köztünk élnek!